A KALANDOS TÁBOR

Gratulálunk, jó helyen vagy!

JELENTKEZÉSI LAP

Miért is jó ez a nyári tábor?

  • A gyerkőcök az aktív elfoglaltságokat keresik. Ha olyan táborba szeretnéd küldeni a gyereket, ahol VALÓBAN foglalkoznak vele a felnőttek akkor itt a helye.
  • A foglalkozások a kalandra, a játékra és a természet megismerésére irányulnak. Emellett megtanulják a nagy túlélők fogásait is: a víz, a tűz, az éppen termő ehető növények, a gyors pecabot készítés és egyéb praktikákat.
  • napi négyszeri étkezés, ebből az ebéd meleg étel: nem a szokásos háromszori étkezést kínáljuk, mert ha szabad levegőn vagyunk, mi is megéhezünk, hát még a gyerekek!
  • Közel van hozzád: ha a gyerkőcnek új a tábori élmény, vagy ha te vagy nyugtalan, mert első táborozó a gyerek, a jelentkezés után megadott és csak a tábor ideje alatt üzemelő telefonszámot  nyugodtan hívhatod.

A táborvezető

Bertalan Zoltán katonai kézitusa és túlélés oktató, táborvezető
BERTALAN ZOLTÁN (Centurio)
 kézitusa és túlélés oktató, táborvezető

Zoltán gyerekkorától kezdve űzi a küzdősportokat, kilenc éve foglalkozik gyerekek oktatásával. Oktat Szigethalmon, Budapesten a X. kerületben, Ráckevén, Szigetszentmiklóson
Karizmatikus egyéniség, akire felnéznek a gyerekek, de egyedi humora mosolyt varázsol a legrosszabb kedvű lurkó arcára is.

Zoltán mellett szintén edzett gyerekfelügyelők segítenek a tábor vezetésében, és a szűk létszám garantálja a minden gyerekre kiterjedő figyelmet.

Csizmadia Bendegúz, Szigetszentmiklós:
“Centunak köszönhetem, hogy megszerettem a sportolást. A mai napig nem telik el úgy egy hét, hogy ne mozogjak vagy edzek és ez csak az ő érdeme. Magamtól nem alakult volna ki ez a szokásom.”
Varga Balázs, Szigethalom:
“Szokták mondani hogy az ember többre képes, mint gondolná. Én Centunak köszönhetem, hogy el is hiszem.”

A te gyerekednek való ez a nyári tábor?

Amennyiben 8-14 éves, akkor igen. Lányokat és fiúkat egyaránt szeretettel várunk.

A 8 évesek már elég erősek ahhoz, hogy kirándulni tudjanak, kíváncsiak, és szeretik kipróbálni a túlélési praktikákat.

Nagyon gyorsan újra öltődnek és képesek befogadni rengeteg infót, ha érdekesen magyarázunk nekik. A gyerekek kreativitására is szükség van, és tapasztalatunk szerint az idősebbek a tábor alatt jobban megtanulják a kisebbekkel való együttműködést.

szigethalom-nyari-tabor-menedek-keszites Menedék készítés szigethalom-nyari-tabor-menedek-keszitesElkészült a menedék

A tábor helyszíne

Egy csodás öbölben tartjuk a tábort a Kis-Duna szelíd vizein:

Szigetszentmiklós, Dolgozók Horgász Egyesülete, közvetlenül a Kis-Duna partján!

Szigetszentmiklós, Horgász u. 18.

Térkép:

Képek:

2-1 2-2
2-4 2-3

Videó a jó hangulathoz- nézd meg, hogy egy előző táborban meddig bírta a saját magunk készítette hordágy 🙂 :

A táborozás feltételei:

A gyermek min. 8. betöltött életéve és szülői igazolás arról, hogy egészséges, táborozhat. Kitöltött és elküldött jelentkezési lap.

Mennyibe kerül?

A tábor részvételi díját úgy kalkuláltuk ki, hogy Neked magasan megérje: Budapesthez ilyen közel és szép környezetben nem kínálnak tábort.

A NAPKÖZIS tábor díja : 57.000 Ft étkezéssel, szállás nélkül

TESTVÉREKNEK 1.000 Ft kedvezmény személyenként! (csak testvérekre vonatkozik!)

Időpontok  -hamar be szoktak telni, ne maradj le!

  • 2024. Július 01 -05 – Napközis

  • 2024. Július 15-19 – Napközis

  • 2024. Július 29-Augusztus 2  – Napközis

Jelentkezz most, még időben!

Tudjuk, hogy az érdeklődésnél megjelöltél egy dátumot, ami akkor még szabad volt, most kérjük add meg ezt a dátumot ismét.

Ha van olyan kérdés, amire itt nem kaptál választ, hívd Bertalan Zoltánt a 70-541-8633-as mobilszámon – lehetőség szerint hétköznap 17 -19 óra között, vagy írj e-mailt:

A jelentkezési lap kitöltése után küldünk egy díjbekérőt és a kitöltendő szülői beleegyező nyilatkozatot. A jelentkezési lapot az alábbi linkről töltsd le kérlek és kitöltés után küldd el a kaland<kukac>nyari-gyerek-taboroztatas.hu e-mail címre!
Telefonon nem fogadunk el jelentkezést, csak emailen!

JELENTKEZÉSI LAP

Ha nem sikerül a kitöltés/elakadsz, keress minket a 70-541-8633-as telefonszámon!